A konferencia célja
A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson az ELTE hallgatói számára, hogy megismerkedhessenek néhány, az egyetemünkön működő kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatócsoporttal, valamint az ott dolgozó oktatók és hallgatók is bemutathassák tudományos eredményeiket. A konferencia előadásai során a résztvevők belepillanthatnak a kutatómunka részleteibe, bepillanthatnak egy-egy TDK munka, szakdolgozat, doktori értekezés vagy publikáció születésének körülményeibe. Nem kizárt, hogy így a résztvevők leendő kutatóhelyükkel ismerkedhetnek meg, de nagy segítséget jelenthet a konferencián való részvétel a későbbi szakirány vagy akár munkahely-választásban is. Vagy egyszerűen csak a szakma egy-egy érdekes és eredményes fejezetének meghallgatására nyílik itt mód.
A konferencia nagy hangsúlyt fektet majd a hallgatói tudományos eredmények (pl. doktoranduszok eredményeinek) bemutatására, lehetőséget is biztosítva a fiatal kutatókkal való párbeszédre. Oktatók és hallgatók találkozására, fiatal kutatók, doktoranduszok bemutatkozására nyílik itt majd mód. Remélhetőleg sok hallgató témaválasztásában is segítséget nyújt majd a konferencia, illetve szélesíti az ismereteket.
Az előadások során a kutatócsoportok vezetői mutatják be a csoportban folyó munkát, majd egy hallgató tart előadást munkájáról.
A Konferencia témája
A rendezvény interdiszciplináris területekről mutat be jó néhány témát, ami alkalmat ad arra, hogy más területen, karokon tanuló hallgatók szélesebb tudományterületi kitekintést nyerjenek, megismerhessék egymást és lehetőségeiket. Az ELTE egyedülálló tudományos sokszínűségének új, hallgatói platformját teremtheti meg ez a rendezvény.
Plenáris szekció
(Mindenki számára)
Az itt elhangzó előadások során a lehetőség nyílik az ELTE tehetséggondozó programjának megismerésére. A szakkollégiumokkal és a Tudományos Diákkörrel, a hallgatói tudományos munkával, a munkavégzés alapjaival lehet megismerkedni. A Pályázati és Innovációs Központ is bemutatkozik, illetve bemutatja az ELTE kiemelkedő kutatóhelyeit, a legjobban pályázó, innovatív kutatóit.
Természettudomány-technológia szekció
Különösen ajánljuk: biológia, matematika, fizika, informatika, kémia szakokon tanuló hallgatóknak.
Alszekciók: "Természettudomány - a szerkezettől a rendszerig" és "Technológia - az információ-feldolgozástól az alkalmazásig"
A szekció előadásai során vegyészek, biokémikusok tartanak előadást a biokémiától a molekuláris biológiai modellezésekig, illetve biológusok, matematikusok és fizikusok együttműködésében megvalósuló, hálózatközpontú és hálózatszemléletű élettudományi problémák megismerésére nyílik majd mód.
Az előadások technikai, alkalmazott területekre is fókuszálnak. Megismerkedhetnek a résztvevők két nagypályázat (eScience és CELLKOM Regionális Egyetemi Tudásközpont) célkitűzéseivel is. Megismerhetünk számítástechnikai és informatikai munkákat, valamint immunológiai és gyógyszerkutatásban fontos és hasznosítható módszereket, tudományos eredményeket.
Társadalomtudományi és pszichológiai szekció
Különösen ajánljuk: szociológus, politológus, pszichológus, kommunikáció, jogász szakos hallgatóknak, bölcsész hallgatóknak
Alszekciók: "Politikai és jog" valamint "Munka és kultúra"
Ebben a szekcióban változatos társadalomtudományi kérdések és azok határterületei kerülnek terítékre. A tavaszi választásokhoz kapcsolódva választási kutatásokkal kezdődik az első alszekció, de megjelenik a későbbiekben a kriminológia, mint aktuálpolitikai téma, illetve a jogtudomány különböző vonatkozásaira is sor kerül majd.
A második alszekcióban kicsit az üzleti világ területére evezünk, és a hálózatkutatás, az internet, illetve a kultúra témáiban mélyedünk el. Mivel ma már életünk szinte minden területén szükségünk van arra, hogy megfelelő kommunikációs képességeinket jól használjuk fel, ezért szekciónkat egy kis érveléstechnikai áttekintéssel zárjuk.
Részletes programbontás:
Poszterszekció
A konferencia lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók egy már megjelent (például konferencián, diákkörön) poszterükkel rendezvényünkön részt vehessenek, vagy akár egy új témában, új poszterrel jelenhessenek meg. Az előadások közötti szünetben a poszterek megtekinthetőek lesznek, illetve alkalom lesz arra, hogy a poszterek készítőivel a konferencia résztvevői megismerkedhessenek, kutatómunkájukról kérdéseket tehessenek föl. A legjobb poszterek készítői díjban részesülnek, amelyeket a konferencia zárásakor vehetnek át.
Felhívás és részletek az alábbi linkeken:
http://hk.elte.hu/poszterfelhivas.pdf
http://hk.elte.hu/poszterpalyazat.doc
Játszóház
A konferencia időtartama alatt, az előadók közötti térben szakkollégiumi „játszóház” nyílik, ahol az érdeklődők részletesebben megismerkedhetnek a tehetséggondozás lehetőségeivel.
Szolgáltatások, díjak
A konferencia a regisztrált résztvevőknek ingyenes.
Ebbe beletartozik egy, a helyszínen átvehető konferenciakötet, valamint ebéd és a szünetekben kávé, tea, üdítő.
Jelentkezés
A konferenciára jelentkezni kell, mindenki csak egy szekcióra jelentkezhet, igény esetén azonban lehetőség van a szekciók közötti áthallgatásra (akár előadásonként is). Az előadóknak és a poszterrel jelentkezőknek is regisztrálniuk kell, ők a konferencia időtartama alatt ugyanúgy részt vehetnek az előadásokon.










